Másfél év Japánban

Először is a cím szorul magyarázatra. Kaiseki-nek a hagyományos, többfogásos japán vacsorát hívják. De ez a meghatározás nem írja le egészen pontosan a valóságot, mivel ezt a dolgot japánban igen magas szinten művelik, hasonlóan magas szinten, mint a nyugati "haute cuisine", vagyis "magas konyhaművészet".

Két fajtája létezik a kaisekinek, az egyik fogadások és ünnepi események ételsorát jelenti, a másik pedig a teaszertartáshoz köthető, és ebben az esetben az étkezés végén a teaszertartás "főszereplőjét", a matchát szolgálják fel. (Ilyenkor cha-kaisekiről beszélünk, amiből a cha a teát jelenti.) A matcha a legfinomabb és legdrágább, porrá őrölt zöld tea, nagy kultusza van Japánban, egyes vidékeken azon túl, hogy isszák, még mindenféle édességbe is beleteszik. Van matchás sütemény, fagylalt, csokoládé... Különleges és összetéveszthetetlen íze van, a hatása pedig olyan, mint a kávénak, és legalább olyan könnyű függőségi viszonyba kerülni vele :).

Miura san egyik barátnője, akit a Neputa fesztiválon ismertünk meg, felvetette, hogy szívesen megismertetné velünk a japán konyhának ezt a szeletkéjét, és mivel nem nagyon tiltakoztunk, rögtön meg is hívott bennünket egy tradicionális japán étterembe vacsorázni.

Már az épület is lenyűgöző volt, a kertje, amire az óriási ablakokon át tökéletes kilátás nyílt, még inkább. Az ilyen éttermekben - a nyugatitól eltérő módon - az a szokás, hogy egy külön szobába vezetik a vendégeket, tehát a vendégek egymással nem találkoznak. Két kimonós hölgy kísért bennünket a szobánkba, majd miután felvették a rendelést, magunkra hagytak bennünket, így alkalmunk nyílt alaposabban körülnézni az épületben és a kertben. Minden egyszerű volt, de elegáns és nagyon harmonikus. Olyan igazi japán. Amióta itt vagyunk, a park után ez volt a második ilyen élményem, amikor az volt az érzésem, hogy "igen, ilyennek képzeltem Japánt!".

Miután körbesétáltunk és jó turista módjára körbefényképeztünk mindent, elfoglaltuk a helyünket. Amíg az ételekre vártunk, meghallgattuk vendéglátóinknak a vacsorára vonatkozó útmutatását és magyarázatait, és szemügyre vehettük a gyönyörű, selyemszálas papírra nyomtatott, személyenként kiosztott menüt, valamint a különleges pálcikatartókat. A legfontosabb tudnivalónk az volt, hogy a kaiseki évszakonként is változó ételeket jelent, ezért mi most egy valódi nyári menüsort kapunk, aminek az a legfőbb jellemzője, hogy az ételek túlnyomó része hideg.

Egyszerű, inkább szép, mint nagyon ízletes ételek jöttek egymás után. Némi kis leves, egy-egy falat hal, hol nyersen hol sütve, kevés gombával, vagy valami zöldséggel kísérve, egy kis sült garnéla, hideg tészta... Minden étel természetesen nagyon szépen elrendezve, különleges tányérokon, valódi virágokkal és levelekkel díszítve. A végén desszert is érkezett, egy szép, virágformájú sütemény, és persze az elmaradhatatlan matcha.

Bernátra is tekintettel voltak, ő kínai ételeket (tojásos, zöldséges rizst és húsgombóckákat) kapott, gyerek méretben, kanállal és villával. Sajnos még alig merültünk bele az evésbe, az egyik poharamat, amit meggondolatlanul én adtam a kezébe, elejtette, és az üvegszilánkok szétszóródtak a tálcáján, így azt kivitettük a hölgyekkel. De szerencsére a mi menünkben is volt elég sok olyan dolog, ami neki is ízlett, sőt, nagyon szépen evett.

Kedves gesztus még az étteremtől, hogy a textilszalvétáját mindenki hazaviheti, így kézzelfogható emlékünk is maradt a vacsoráról.